A gyermeknek joga van ahhoz, hogy megkapja a neki megfelelő gondoskodást és nevelést. Joga van arra, hogy olyan nyitott és rugalmas rendszerben fejlődhessen, mely igazodik egyéni szükségleteihez.
Az óvodás életkorban a játék az életkornak legmegfelelőbb személyiségfejlesztő, ezen belül készségfejlesztő lehetőség, egyúttal a gyermek legelemibb szükséglete. A 3-tól 6-7 éves korú gyerek a játékkal
tapasztal, tanul, jut örömökhöz, sikerélményhez. A játék a gyermek számára a legfőbb élményforrás, a személyiség fejlesztésének színtere, a tanulás és fejlesztés leghatékonyabb eszköze. A gyermek óvodában eltöltött idejének teljes egészét a játék tölti ki, minden cselekedetet akként él meg.
A munka jellegű tevékenység is játék a gyermek számára, a munkavégzés öröm számára, és szükséglete is a gyermeknek. Kiemelten fontos tehát a való élet munkajellegű tevékenységeinek biztosítása. Az önként vállalt feladatok, munkafolyamatok végzése során éli meg a gyermek a közösségért
való tevékenykedés örömét is, ami a normák kialakulásához vezet.
A valódi tudás az, amit a gyermek maga fejt meg és cselekvésen keresztül sajátít el. Ennek érdekében fontos, hogy minél több tapasztalathoz jusson, élményeket élhessen át, és természetes kíváncsiságát kielégíthesse. Ezért a játékba integrált önkéntes és cselekvéses tanulás az óvodai tanulás útja.

Az óvodában komplex nevelés folyik. A tanulás során nincsenek tantárgyak. Az óvodai programok nevelési területekre osztottak. Cél az aktivitás, kíváncsiság felkeltése és ébrentartása, a kreativitás előtérbe helyezése és a kompetenciaérzés fenntartása.
A pedagógus az ismeretet tapasztalati lehetőségek megteremtése által adja át, biztosítva a lehetőséget arra, hogy játékon, művészeteken, alkotómunkán, saját tevékenységén keresztül szerezhesse meg a gyermek azokat az élményeket, amelyek megnyitják és ébren tartják benne a vágyat a „még több” megismerésére, a tanulás örömének kielégítésére. Ebben az életkorban az igazi ismeret az,
amit a gyermek önmaga szerez meg.
A gyermeki személyiség szabad kibontakozása az egyéni ütemeltolódásokkal és szükségletekkel összhangban, a mozgásos, manuális, intellektuális, művészeti területeken kialakított sokszínű, változatos tevékenységi rendszerben valósul meg. Az alapja mindennek az, hogy a gyermek érdeklődésére és cselekvésére épüljön az ismeretanyagot tartalmazó tevékenység.
A gyerek fejlődésének alappillére, hogy a felnőtt szoros interakciós kapcsolatban legyen vele. A személyes, bensőséges kapcsolat kialakításához szükséges az egyéni, differenciált bánásmód, amely minden gyermeket megillet.

A magyar nyelv, a helyes beszéd megtanítása is az elsődleges feladatokhoz tartozik.

A beszéd és a nyelv általi kifejezés, a nyelvi kommunikáció minden tevékenységet átsző. A gondolkodás fejlesztése a verbális szocializációval, a beszéddel szoros kapcsolatban áll. A jó kifejezőkészség segíti a gyermek szociális kapcsolatainak építését. Fejlődik önbizalma, ha képes beszélni érzelmeiről, érzéseiről, az őt foglalkoztató dolgokról. Megtanul kérdezni, válaszolni. A nyelv segítségével éli át a gyermek az intellektuális élményeket. A mesék hallatán képzelete, fantáziája
fejlődik. A beszéd ritmikája, hangsúlya érzelmeire és értelmére hat. Kialakul benne a magyar nyelv szeretete, és használatának igénye. A kommunikációs és metakommunikációs csatornákon keresztül érzelmi és értelmi hatások érik, ezért a közlés és befogadás csatornáit sajátítja el.
Az anyanyelvi nevelés áthatja az egész óvodai nevelést, benne foglaltatik minden gyermeki és gyermekre vonatkozó tevékenységben.

a) Cél a valamilyen okból lassabban fejlődő vagy valamilyen zavarral küzdő gyermek felzárkóztatása. A sajátos nevelést igénylő gyermek teljes értékű ember, joga, hogy megfelelő, elfogadó, ugyanakkor fejlesztő hatású környezetben növekedhessen.
Ez a felnőtt- és gyerekközösségtől nagyfokú toleranciát, odafordulást és felkészültséget kíván. Elsőrendű cél, hogy a gyerekek elfogadják a sajátos bánásmódot igénylő társaikat, a gyengébbekhez való közeledés és segítőkészség természetes legyen számukra. Ehhez a felnőtt viselkedése a megfelelő
modell, mert ez válik a gyermek számára természetes viselkedésmóddá.

b) Az óvodáskorú gyermek magatartását érzelmei befolyásolják. Ezért fontos, hogy a vele kapcsolatba kerülő gyermekekkel és felnőttekkel pozitív, kedvező hatások, élmények érjék.
Cél, hogy a gyermek a felnőttekben megbízzon, jó kapcsolat alakuljon ki köztük. A pedagógusok és az óvodában dolgozók példa- és modellértékű társak. Ők szervezik meg a gyerekek mindennapi életét, ők alakítják a megfelelő viselkedéskultúrát, magatartásformákat, és a megfelelő pozitív mintákat,
értékeket ők mutatják meg.

c) A közösségi nevelésnek az az alapelve, hogy a gyermek mint önálló egyéniség megtalálja helyét a közösségben, nem pedig az, hogy csatlakozzon hozzá. Az a cél, hogy igényévé váljék a csoporttal való együttműködés; ugyanakkor, ha arra van szüksége, egyedül tevékenykedhessen, megtehesse azt. Ilyenkor elvárás, hogy a többiek tartsák tiszteletben ezt a szándékát. A társas kapcsolatok alakulásának legfőbb eszközei a közös tevékenységek, főként a játék és a
mikrocsoportos tanulás, a közösen elvégzett feladatok. Mindezek megelőzik, egyben fejlesztik a későbbi iskolai együttműködést, erősítik az alkalmazkodóképességet.

d) A gyermeknek biztonságot nyújt a megalapozott és következetes, ám rugalmasan kezelendő szokásrendszer. Segít neki abban, hogy a körülötte lévő szűkebb és tágabb környezetben az emberi érintkezés alapvető szabályait elsajátíthassa. Csak akkor érzi magát biztonságban, ha a megadott feltételek mellett tudja, hol a határ, amit nem érdemes túllépni, mégpedig azért nem,
mert akkor a saját biztonságérzete is kárt szenved. Így szabad mozgástere is van, mely az egyéni kibontakozást és közösségi léttel járó jó érzés lehetőségét teremti meg. A szokásrenden és az együttélésből fakadó interakción keresztül fejlődik, alakul normarendszere, amely a felnőtté válás feltétele.
Ezek által rögzül benne az, hogy hogyan viszonyuljon a társához, a felnőtthöz, hogyan tudja kiszolgálni magát, hogyan tudja szükségleteit kielégíteni. Ezáltal lesz képes arra is, hogy segítséget nyújtson másoknak.
A szokásrendszer az alapja annak, hogy a mindennapok során a megfelelő és elegendő tevékenységformát ne csak felkínálni, hanem működtetni is tudja az óvodapedagógus, valamint az is, hogy mindez nyugodt légkörben történjék.

e) Alapvető a megfelelő életvitel, az egészséges életmód iránti igény kialakítása is. Legfőbb cél ezen a területen a gyermek adekvát és rendszeres életritmusának, a megfelelő napirendnek akialakítása.

A helyes tisztálkodási és táplálkozási szokások kialakításában fontos szerep hárul azóvodapedagógusra. A mozgásigényre nevelés szintén az óvodapedagógus feladata. (Már óvodás korban sem mozognak
eleget a gyermekek!)

f) A tágabb- és szűkebb környezet megismertetésével lehet elérni, hogy a gyermek tisztelje környezetét, és bátran alakítsa azt anélkül, hogy kárt okozna benne.

g) Meghatározó a gyermek személyiségének alakulásában, hogy milyen nevelési hatások érik otthon. A jól rögzített, pozitív szokások és viselkedési formák megkönnyítik a közösségben való együttműködést. Ezért nagyon fontos a családokkal való együttműködés, a családok segítése, erősítése.Az óvodapedagógusok napi kapcsolatban állnak a szülőkkel, ezáltal biztosított a folyamatos párbeszéd, a szoros együttműködés, az együttnevelés érdekében.

h) Cél, hogy az óvoda befejezésére, iskolába kerülésével minden gyermek zökkenőmentesen
tudja megkezdeni tanulmányait a neki megfelelő oktatási intézményben, képességei maximális
kibontakoztatásával.